Mintha minden hónap
nagyobb sebességre kapcsolna a fejlődés szempontjából. Egyre
több arcát ismerem meg a gyerekemnek és a szülőségnek. Negyedik
havi babanapló következik.

Ezt a hónapot intenzív sikítással vezette be nekünk Kolos.
Április harmadika volt az első nap, amikor rájött, hogy ő cuki,
éles és magas hangon tud sikítani. Ha nem sikított akkor azt
mondogatta, hogy – blblbl. Azt hiszem a nyelvecskéjét és az
ajkait edzette a beszédhez.

Ebben a hónapban azt kell mondjam, hogy lett némi
napirendféleség. Kolos minden délelőtt aludt egy rövidebbet,
délután egy hosszabbat, majd estefelé egy szusszanásnyit, és
aztán az éjjeli alvás következett. Ezeknek az alvásoknak az
időpontja kicsit mindig változik, de napszak szerint így
alakultak. Az elalvás módja szintén változó. Többször is
próbáltam kísérletezni az önaltatással, mivel eddig kizárólag
babakocsiban sétáltatva, vagy velem összebújva- szopizva aludt
el. Az esti altatás nyűg kezdett lenni ily módon számomra, mert
volt, hogy két-három órán keresztül is feküdtem mellette, míg
igazán mélyen bealudt. Nekem pedig semmim sem maradt az
estéből, és kényelmetlen volt az egyik oldalon fekvés.
Egyik este evés után ágyba tettem. Nagyjából
tíz percet babrált, nézelődött, sikongatott, kicsit nyűglődött,
amikor is elaludt magától. Az is igaz, hogy ekkor
cumizott először.
Eddig kiköpte a cumit, most valami
csoda folytán a szájába maradt és meg is nyugtatta. Nem
volt tervem azt illetően, hogy fog-e cumizni vagy sem.

A logopédusok nem ajánlják a cumit, de én gyerekként nagy cumis
voltam, majd hétévesen hagytam abba az ujjszopást, és úgy
emlékszem, hogy az egyik legjobb dolog volt cumizni. 🙂 Én sem
szeretem, ha egy gyerek szájában mindig ott lóg a cumi, cumit
keresgélni meg végképp nem szeretnék, ezért annyiban próbálom
korlátozni, hogy az ágyában lévő elalvásokhoz használjuk, el
nem visszük magunkkal sehová. Nem is érzem szükségét igaziból.

A környezete jobban leköti, sokat fejlődött a figyelme.
Nézelődik, és messziről is lát engem, távmosolyokat küld, ha
szólok hozzá. Zong is elkezdte érdekelni. Nyúl utána,
elkapja a bundáját. A legjobb, hogy bármennyire sír, ha Zongot
meglátja elhallgat, ezért van, hogy a kutyát hívom
hangtompítónak. A gond az, hogy Zong viszont nem szereti a
sírást, ezért nem mindig hajlandó odajönni ilyenkor hozzánk.


Nagyjából a hónap közepére tájolom be azt az időpontot,
amikortól megszűntek a hasfájások.
Nem használtunk
több Espumisan-t, magától volt széklete, és én is megehettem
szinte bármit, nem bántotta a hasát.

Eltelt nagyjából két nap, kifújtuk magunkat a hasfájásos
stresszből, amikor is elérkezett az első igazán
fájdalmas, fogfájós este.
Húsvét előtti későn este nem
tudtuk semmivel sem elcsitítani. Erősen harapta az ujjunkat,
folyt a nyála, ebből gondoltuk, hogy fogzás van. Szerencsére
egy barátnőm éppen aznap adott nekünk egy Adamo hintát, ami
csodákat tett. Aznap éjjel is, és még jó pár este abba ringatva
aludt el. Nesze neked önálló elalvás! Azóta már tudom,
hogy ez a fogzás olyan, mint egy kis mumus, de nem is, számomra
inkább egy nagy Graffaló 🙂 (kedvenc mesém, ismeritek? ), ami
időnként felüti fejét, tüneteket okoz, majd
elmúlik.
 Minden színre lépése erősebb, míg
egyszer csak gondolom fogacska lesz belőle. Nekünk ez nem ebben
a hónapban következett be. Pedig a hónap végén volt egy
borzasztó esténk, amikor órákig sírt Kolos, de inkább üvöltött,
annyira, hogy a rekeszizma még a sírás után is görcsölt vagy
egy órán át. Igaz, hogy azon az estén voltunk vele lakodalomban
is, vagyis próbáltunk lenni. Helyette a hotelszobában kézzel
ettük dobozból az esküvős kaját. A zaj is betett neki, de utána
kiderült, hogy a fog volt a főmumus. Ekkor kapott először
fájdalomcsillapítót.

A húsvétnál tartottam, amikor is összességében jó kedve volt,
de abban a két napban mesterszintre gyakorolta a sikítást.
Két napon át reggel és este is sikított, ahogy a csövön
kifért.
Reggel hatkor nagyon finyó erre kelni! Persze
nevettünk, örültünk, hogy jó a kedve. A sikítást az erőlködő
vagy erőltetett hangadás követte, amit addig csinált, míg
köhögni nem kezdett tőle. Ha már úgyis erőltette a hangját,
gondoltam kipróbálom és bejött, hogy a szája előtt mozgattam a
tenyerem, ő meg adja hozzá az AAAA hangot. Indiánkiáltásnak
hívnám ezt, na nem szaknyelven . 🙂 Remélem érthető, hogy mire
gondolok. Egyébként ez irtó cuki, sokat nevettünk rajta.

A sikítást a brrr szerű hangadás követte, ami
ajakpergetést jelent nyálfröcsögéssel keverve.
Így az
ajkain habosítja a nyálát és fröcsögteti szerteszét. Ez a
produkció is elég muris, és annyit mondhatok, hogy ezekben a
napokban nem kellett zuhanyoznunk. 🙂

A hónap vége felé nehéz napok jöttek. Úgy éreztem, hogy
az egész napos szórakoztatása tejesen kimerít.

Elmentünk egy családi klubba, ahol éppen erről volt szó, vagy
én hoztam fel a témát, már nem is tudom. Ott mondta a
pszichológus, hogy hagyni kell a gyereket egyedül lenni. –
Persze, majd ordít egész álló nap!  – gondoltam. Haza
jöttem és kipróbáltam. Igyekeztem kevesebb lenni. Nem
kaptam fel egy nyekkenésre, nem adtam hangokat egész nap, nem
raktam körbe egymillió játékkal.
Csoda történt! Kolos
elvolt egyedül és megnyugodott. Láttam, ahogyan nézelődik a
kiságyban, a babakocsiban, az ablakon kifelé. Látszott,
hogy élvezi a magányt, hogy van lehetősége egyedül felfedezni,
nem borítom el ingerekkel, nem beszélek egész álló nap! Én
pörgettem őt túl!
Most először éreztem a szakmám
hátrányát, és értettem meg, hogy mit jelenthet az, hogy a
pedagógus gyereke a legrosszabb. Kicsit haragudtam magamra, de
mára elmúlt. Jót akartam, és rájöttem a hibámra. Azóta hagyom
egyedül, és kidolgoztam magamban egy háromlépéses
reakciós módszert.
Ez azt jelenti, ha elkezd nyafogni
valahol, akkor nem veszem ki. Reagálok rá, odamegyek, szólok
hozzá egy rövidet, megfordítom a babakocsit, adok valamit a
kezébe stb., majd folytatom a dolgom. Ha ez nem jön be, és
jobban nyafog vagy megunta, akkor a kettes szinten megint
változtatok valamit, vagy hagyom, hogy lásson engem vagy adok
egy érdekesebb dolgot neki. Ha ez is kimerült, akkor odamegyek
hozzá játszani. Nem veszem ki még mindig, hanem mondjuk
énekelek, ringatom, bohóckodok vagy egy játékot birizgálok
vele. Ilyenkor is visszafogom magam, nem játszom el az egész
Carmina Burana-t, csak énekelek egy sima dalt halkan. Csak
azután veszem ki, és ha dolgom van még, máshová teszem, és
kezdődnek a szintek elölről. 🙂 Nekem ez a visszafogott
és nem felkapkodós módszerem azt eredményezte, hogy minden nap
elvan egyedül rövidebb időkre
. Egyedül alszik el az
ágyában este (kivéve az a pár fogfájós este), és van, hogy már
napközben is. Éjjel is megpróbáltam, hogy nem veszem ki és
etetem meg, hanem csak cumit kap. Hihetetlen, de az első
felkelésnél ez is bejött. Így rövidültek a kanapén lévő közös
alvásaink is. Megéreztem, hogy ez máris egy apró leválása
rólam! (Csak egy kicsit paráztam be, hogy mindjárt ovis lesz,
aztán nem akarja fogni a kezem, majd lesz csaja, és mindjárt
elköltözik)! Visszatérve a módszeremre, nem tudományos, lehet,
hogy csak nálunk működik, de nálunk jól. A másik
szabályfélém, hogy minden nap adok neki kis
feladatokat.
Mondjuk úgy helyezek elé játékot (de itt
is figyelek, hogy nem árasztom el velük), hogy ne érje el, hogy
dolgozni kelljen érte. Ettől pedig mozgékonyabbnak tűnik.
Előtte mintha nem igazán érdekelte volna, hogy megmozduljon.
Őszintén szólva, ha az orrom elé jönne maga Carl Orff, és
előadná a művét, én sem mennék el a színházig. Szeretnék
önálló, talpra esett gyereket, szóval tudom, hogy mindig vissza
kell fognom magam egy kicsit az ő érdekében. A
többgyerekes anyáktól sokat lehet erről a “nem szolgálom ki a
gyerekem” című dologról tanulni.
Ez a hónap
meggyőzött, hogy anyaközösségekbe kell járni, tanácsokat kell
kérni.


Szóval a mozgást illetően nem történtek olyan nagy változások.
Mondjuk így is képes 180 fokot fordulni a kiságyban vagy a
játszószőnyegen. Addig kepeszt, míg teljesen máshol köt ki.
Gyönyörűen nyúl minden után, húzza maga felé a tárgyakat.
Tapogatja az arcunkat, elkapja az orrunkat, nyúlkál a számba,
huzigálja a ruhám. Voltunk konduktornál a hónap elején, aki
megállapította, hogy valóban van egy kis aszimmetria a két
oldal között, mutatott gyakorlatokat, melyekkel ezen segíteni
lehet. Pár alkalommal elvégeztük őket, és helyre is állt a
probléma. Eszméletlen gyorsan képesek fejlődni, behozni
lemaradást a babák még ebben a korban. Ha gond van, most kell
segítséget kérni! Szerintem továbbra sem fordult Kolos át, de a
konduktor szerint nem is kell még, túl korai lett volna. TÚL
KORAI! Én még mindig sok szülővel találkozok, aki azt
gondolja, hogy a nagyon gyors mozgásfejlődés (látszólag
fejlődés) jót jelent. Sajnos nem
, ezt tapasztaltam én
is a munkám során. Beszédproblémák, később tanulási zavarok
jelentkezhetnek. Ha kimarad egy szakasz pl. a mászás, vagy túl
gyorsan történik minden, akkor is szakemberhez kell fordulni!

Imádom, hogy egyre több dolgot lehet vele játszani. A
hónap felfedezése a kukucs játék,
aminek minden
formáját imádja. Szereti ha letakarom az arcát, majd elrántom a
takarót, de azt is ha elbújok, és előjövök, elfordulok és
vissza stb. Imádja a dalokat, a mondókákat, szerintem továbbra
is énekel, és a könyvek is kedvencei. Persze a mekis méhecske
is megmaradt. 🙂

Mióta jobban elvan nélkülem, hiányzik. Félek attól,
hogy vége lesz az éjszakai összebújásoknak és a
szopizásnak
. Rájöttem, hogy nem csak neki kell leválni
rólam, de nekem is róla. Hogy miben és mikor az jó kérdés. Azt
hiszem, amikor úgy érezzük. Amikor valami egyikünknek már sok,
akkor kell elengedni.

Következik az ötödik hónap. Vajon mit hoz?
Átfordul majd, talán elkezd kóstolgatni ételeket? Amit nagyon
várok, hogy több időre el lehessen menni vele valahová. Mondjuk
kirándulni, városban mászkálni stb. Na jó azt is várom, hogy
beszéljen és hintázzon, de az tényleg nem egy hónap múlva lesz
🙂

Ha az előző babanaplókat is szívesen olvasnád, akkor itt,
itt és itt találod
őket!

Köszönöm, hogy olvastál! Ha tetszett a napló, és érdekelne a
többi is, kövess Facebookon,
így frissen értesülhetsz a következő bejegyzésekről! Instagramon pedig
aranyos és vicces fotókat nézegethetsz Kolosról és Zongról. 🙂

Leave a Reply